Ezt a jó mondást, vagyis hogy mi a 3 dolog, ami a gyógyuláshoz kell, a Yumeiho-tanfolyamon hallottam és annyira belém égett, hogy mostanra mindenkinek ezt mondom, aki bejön hozzám kezelésre.
Nem csigázlak tovább sokáig, de előbb hadd mondjak el egy történetet.
Nemrég kaptam egy telefonhívást, hogy egy idős, beteg rokonhoz látogassak el, akinek dagad a lába és azon felül is rengeteg egészségügyi problémája van, most jött ki a kórházból. El is mentem hozzá, kapott az állapotának megfelelő gyógymasszázst. Teltek a hetek és az állapota vagy stagnált, vagy valamicskét javult és én feltettem magamnak a kérdést:
Vajon mit csinálok rosszul?
Abban biztos voltam, hogy a kezelésekkel nem ártok a bácsinak. Aztán rájöttem: a hiba nem az én készülékemben van. Egyes kezelések (pl. a nyirokmasszázs) úgy kezdődnek, hogy meg kell inni egy pohár vizet. A bácsi azonban még erre sem volt hajlandó. Nem untatlak a részletekkel, nem akarok intimpistáskodni, de amikor kicsit erőszakosabban próbáltam egy pohár vizet a kezelés elején belediktálni, kifakadt, hogy
ő ebben az egészben márpedig nem hisz.
Ilyen esettel a praxisomban még nem találkoztam. Megállapodtunk a rokonokkal, hogy befejezzük a kezeléseket, mert így nincs sok értelme.
Ezzel el is árultam, mi az első dolog, ami ahhoz kell, hogy valaki meggyógyuljon:
Hinni kell benne, hogy meggyógyulsz.
Itt jön mindjárt a második dolog, ami ahhoz kell, hogy meggyógyulj:
Akarni kell a gyógyulást.
A harmadik dolog pedig – szerintem már kikövetkeztetted:
Tenni kell a gyógyulásért.
Sajnos, azt kell mondanom, néha ez a három is kevés, de ez a legrosszabb eset.
„Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.”
– jutna eszünkbe még Vörösmarty is.
A legtöbb esetben, ha ezt a három pontot betartod, elég gyorsan meggyógyulsz. Tudod, aki nem beteg, annak millió problémája van, aki beteg, annak csak egy.
De ha végiggondolod ezt a 3 dolgot, ami a gyógyuláshoz kell, különösebb magyarázatra nem szorul. Viszont a tapasztalatom az, közel két év gyógymasszőrködés után, hogy a legtöbb ember akkor fordul segítségért bárkihoz (azaz jut el a hármas pontig), amikor már nagyon fáj. Mintha az panaszkodás, esetleg szégyen volna, hogy kivizsgáltatjuk-kikezeltetjük a bajainkat, vagy mintha nem érdemelnénk annyi gondoskodást? Nem tudom, mi lehet ennek az oka. Félünk a ezeléstől, hogy fájdalmas lesz? Félünk, hogy kiderül valami, még rosszabb, mint sejtettük? Elég csak a ChatGPT-vel és a Google-lel, esetleg a szomszéddal megbeszélni a problémáinkat? Vagy füvesemberekhez, alternatív gyógyítókhoz fordulni, esetleg bízni benne, hogy magától elmúlik? Csak jobb lesz?
Hol lépek be én ebbe? Mi köze ennek a gyógymasszázshoz?
Naponta jönnek hozzám gerincbetegek, csípő- vagy nyakproblémával, stresszes életmóddal, de akár csak sima hátfájással emberek és azt látom, hogy azok, akik ezt a három pontot – akár implicit módon – betartják, hamar meggyógyulnak. Az ő esetükben a kezelések egy idő után átmennek fenntartó kezelésbe, amely nagyon kellemes élmény. Azok viszont, akik nem csinálnak házi feladatot, nem mozognak, várják, hogy majd én meggyógyítom őket, nagyon nehezen érik el a kívánt, fájdalommentes állapotot. Önmagában sokszor az én kezeléseim nem elegendőek, szükséges a gyógytornász, a jógázás, az életmódváltás – és ez a legnehezebb. Hogy tenni kell az egészségért.
Nekik szoktam még azt is mondogatni:
Te gyógyulsz. Én meg segítek.